Szénási Krisztinával a Születésnap című regénye kapcsán beszélgettem itt, ezúttal viszont Ő tett fel nekem kérdéseket, aminek nagyon örültem, és szívesen válaszolok is rájuk a Fodor Zsana: Elhúztam, Anyátok című regényem kapcsán.
Kriszti: Zsana, te szerkesztőként dolgozol, azaz a munkád megkívánja, hogy objektív, kritikus szemmel olvasd a műveket. Én személy szerint úgy gondolom, ez a szakmai háttér íróként legalább annyira lehet nehezítő tényező, mint előny. A saját munkánkkal ráadásul hajlamosabbak vagyunk kritikusabbak lenni, mint másokéval, megpróbálva azt a tökéletességig fejlesztgetni. Te hogyan tudod rávenni magad, hogy elengedd a “kicsinyeidet”?
Ahogy mondod, pontosan így érzem én is, de mindig van egy határ, amit megtanultam átlépni, valamint kettéválasztani a két szerepkört. A “tudni kell elengedni az írásom” azt hiszem, nem lep meg téged sem, hogy alapból – az író megírja a művét és pontot tesz a végére – sem egy egyszerű folyamat, főleg ha ezt egy szerkesztő teszi, aki folyton a hiba után kutat. Nekem sokat segít, ha a határidőre koncentrálok, és megadja a keretet, hogy meddig foglalkozzam az adott művel, és ne tovább. Ez az Elhúztam, Anyátok esetében is így történt. Ha be akartam kerülni a kihívásba, határidőre kellett befejeznem, letisztáznom a szöveget. De mint az végül kiderült, amikor az Elhúztam, Anyátokat is kiválasztotta Fejős Éva, hogy nagyszerű szerkesztőhöz került a mű, így hátradőlhettem az egyik szerepkörömben.
Ahogy mondod, pontosan így érzem én is, de mindig van egy határ, amit megtanultam átlépni, valamint kettéválasztani a két szerepkört. A “tudni kell elengedni az írásom” azt hiszem, nem lep meg téged sem, hogy alapból – az író megírja a művét és pontot tesz a végére – sem egy egyszerű folyamat, főleg ha ezt egy szerkesztő teszi, aki folyton a hiba után kutat. Nekem sokat segít, ha a határidőre koncentrálok, és megadja a keretet, hogy meddig foglalkozzam az adott művel, és ne tovább. Ez az Elhúztam, Anyátok esetében is így történt. Ha be akartam kerülni a kihívásba, határidőre kellett befejeznem, letisztáznom a szöveget. De mint az végül kiderült, amikor az Elhúztam, Anyátokat is kiválasztotta Fejős Éva, hogy nagyszerű szerkesztőhöz került a mű, így hátradőlhettem az egyik szerepkörömben.
Kriszti: Nem titok, hogy két kisgyermeked van. Ez azt jelenti, hogy egyszerre állsz helyt családanyaként, feleségként, szerkesztőként és íróként. Hogyan tudsz időt szakítani az írásra? Úgy is kérdezhetném: alszol-e? 🙂
Az írás nekem egyet jelent a kikapcsolódással. Tehát amikor vége a napnak, már alszanak a gyerekek, akkor kel életre a fantáziám, de megesik, hogy amikor nagyon benne vagyok a történetben, szó szerint azzal kelek, azzal fekszem, vagyis nem csak este foglalkozom vele, hanem hajnalban is, amikor még nem indul a nap. Napközben fejben is megy a “mi lenne, ha” történetvezetés, és továbbgondolás olyan tevékenységek közben, mint például amikor úton vagyok a gyerekekért. De meg kell hagyni, nagyon sok alapanyagot szolgál a család maga is az életszerű párbeszédek megírásához. Természetesen nem emelem ki a szájukból a mondatokat, és nem is azonos a korosztály, akikről írok és a valóság, de sok olyan élethelyzetet látok magam körül, az ismerőseimnél is, ami hozzájárul a történetalkotáshoz. Nem egyszer megkaptam már a vicces feltételezést, amikor mesél valaki egy vele megesett történetet (egyébként örök poén az írói körökben): “Most akkor ezt meg is írod majd?” Nem. Mert ez nem így működik. A történet magát formálja, és a környezet számomra csak a kelléktárat színesíti. És igen, szoktam aludni, mert álmomban kerekednek igazán a jó sztorik, és szeretek egy újabb ötlettel a fejemben ébredni, majd elgondolkodni rajta, hogyan is fűzhető tovább a gondolat.
Az írás nekem egyet jelent a kikapcsolódással. Tehát amikor vége a napnak, már alszanak a gyerekek, akkor kel életre a fantáziám, de megesik, hogy amikor nagyon benne vagyok a történetben, szó szerint azzal kelek, azzal fekszem, vagyis nem csak este foglalkozom vele, hanem hajnalban is, amikor még nem indul a nap. Napközben fejben is megy a “mi lenne, ha” történetvezetés, és továbbgondolás olyan tevékenységek közben, mint például amikor úton vagyok a gyerekekért. De meg kell hagyni, nagyon sok alapanyagot szolgál a család maga is az életszerű párbeszédek megírásához. Természetesen nem emelem ki a szájukból a mondatokat, és nem is azonos a korosztály, akikről írok és a valóság, de sok olyan élethelyzetet látok magam körül, az ismerőseimnél is, ami hozzájárul a történetalkotáshoz. Nem egyszer megkaptam már a vicces feltételezést, amikor mesél valaki egy vele megesett történetet (egyébként örök poén az írói körökben): “Most akkor ezt meg is írod majd?” Nem. Mert ez nem így működik. A történet magát formálja, és a környezet számomra csak a kelléktárat színesíti. És igen, szoktam aludni, mert álmomban kerekednek igazán a jó sztorik, és szeretek egy újabb ötlettel a fejemben ébredni, majd elgondolkodni rajta, hogyan is fűzhető tovább a gondolat.
Kriszti: Korábbi nyilatkozataidból kisejlik, hogy már évek óta írsz, és az első regényeddel (Elhúztam, Anyátok) egy régóta dédelgetett álmot váltottál valóra. Szerinted miért épp most jött el az ideje, hogy szerzőként is “színre lépj”?
Így van, már régóta forog a fejemben jó néhány történet, és a legerősebbek évek óta velem élnek. Van amelyiknek neki is álltam, de kidolgozásra várnak még, mert mindig félre kellett tennem őket a munka miatt. Clarissa és Peter története megírásának esete egy kicsit a szerencsés együtt állás következménye. Éreztem ugyan, hogy ezt meg kell írnom, de ehhez közrejátszott az is, hogy nagyon jó időpontra esett a kihívás, mert a november a könyvszakmában a szerkesztési folyamatoknál lecsengő időszak. Sőt, benne volt az is – ahogyan ez a történetből kiderül a karaktereknél is – egyszerűen betelt a pohár. Nálam abban az értelemben, hogy nincs időm az írásra. A kreatív energia nagyon fontos része a munkámnak, de a munkavégzés során szépen kiszivárog az emberből, ami jellemzően év vége felé csúcsosodik ki. Fásulttá tett, hogy idén is alig maradt belőle valami. Azt hiszem, ez volt a fő mozgató rugója a történet megírásának. Elhatároztam, igen is esélyt adok magamnak, ha törik, ha szakad alapon.
Így van, már régóta forog a fejemben jó néhány történet, és a legerősebbek évek óta velem élnek. Van amelyiknek neki is álltam, de kidolgozásra várnak még, mert mindig félre kellett tennem őket a munka miatt. Clarissa és Peter története megírásának esete egy kicsit a szerencsés együtt állás következménye. Éreztem ugyan, hogy ezt meg kell írnom, de ehhez közrejátszott az is, hogy nagyon jó időpontra esett a kihívás, mert a november a könyvszakmában a szerkesztési folyamatoknál lecsengő időszak. Sőt, benne volt az is – ahogyan ez a történetből kiderül a karaktereknél is – egyszerűen betelt a pohár. Nálam abban az értelemben, hogy nincs időm az írásra. A kreatív energia nagyon fontos része a munkámnak, de a munkavégzés során szépen kiszivárog az emberből, ami jellemzően év vége felé csúcsosodik ki. Fásulttá tett, hogy idén is alig maradt belőle valami. Azt hiszem, ez volt a fő mozgató rugója a történet megírásának. Elhatároztam, igen is esélyt adok magamnak, ha törik, ha szakad alapon.
Kriszti: Áruld el, hány befejezetlen regény lapul még a fiókodban? 🙂 Remélem, jó néhányat látunk még belőlük!
Azt hiszem, erre a kérdésre csak homályos választ tudok adni, ugyanis úgy vagyok ezzel, hogy ha elkészültem egy-egy regénnyel, akkor mesélek róluk. Egyikőjüket – az Elhúztam, Anyátok 2.részét – azonban már most szeretném szóba hozni, mert nagy valószínűséggel őszi megjelenésre számíthatunk a regénnyel kapcsolatban. Nagyon a szívemhez nőtt a történet, és úgy gondolom, sikerült továbbvinnem a szálakat olyan irányba, ami az Elhúztam, Anyátokban meglévő, függőben maradt részleteket is kiegészíti, sőt a karakterek motivációit is tovább mélyíti.
Azt hiszem, erre a kérdésre csak homályos választ tudok adni, ugyanis úgy vagyok ezzel, hogy ha elkészültem egy-egy regénnyel, akkor mesélek róluk. Egyikőjüket – az Elhúztam, Anyátok 2.részét – azonban már most szeretném szóba hozni, mert nagy valószínűséggel őszi megjelenésre számíthatunk a regénnyel kapcsolatban. Nagyon a szívemhez nőtt a történet, és úgy gondolom, sikerült továbbvinnem a szálakat olyan irányba, ami az Elhúztam, Anyátokban meglévő, függőben maradt részleteket is kiegészíti, sőt a karakterek motivációit is tovább mélyíti.
Az Írók egymás között regényei itt érhetők el:
|
Aki kérdez: Szénási Krisztina: Születésnap |
Aki válaszol: Fodor Zsana: Elhúztam, Anyátok |
|
|
Köszönöm szépen a kérdéseket. Hamarosan újra jelentkezünk Krisztivel 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: